Felnőtt tartalom!
Nem vagyok 18 éves
Elmúltam 18 éves

Kilencen meghaltak: élőben közvetítette a Maros megyei kisbusz sofőrje az ütközést


-A A+

Videót közöltek a román hírtelevíziók a kedd este szörnyethalt kilenc Maros megyei személy életének utolsó másodperceiről. A felvételt éppen a tragédiát okozó férfi, a kamionnal ütköző kisbusz sofőrje készítette vezetés közben a telefonjával. FRISSÍTÉS: Részletek derültek ki a sofőrről.

Mint korábban írtuk, kilenc ember halt meg a magyarországi Ceglédbercel közelében kedden délután történt közúti balesetben. Valamennyien egy Maros megyei rendszámú kisbuszban utaztak, és Mikefalvához tartozó településekről származtak. A romániai jármű egy homokszállító teherautóval ütközött frontálisan a 4-es főúton.

A balesethez hozzájárulhatott, hogy a kisbusz sofőrje nem az útra összpontosított: vezetés közben élő videóban közvetítette telefonjával a Facebook-oldalán a száguldásukat. A felvételen az látszik, hogy a férfi önmagát is filmezi, majd a telefonja kameráját az út felé fordítja, és  egy egyenes útszakaszon egy kisbusz valamint egy teherautó előzésébe kezd. Jól látható, hogy jön szembe a piros fülkéjű teherautó, de a sofőr semmit nem próbál tenni azért, hogy elkerülje az ütközést.

A román sajtóba a felvételnek egy olyan változata került, amelyen a minden bizonnyal sokadjára lejátszott közvetítést nézi és román nyelven kommentálja egy férfihang, miközben a háttérben zene hallatszik. Azt állapítja meg, hogy a sofőr bizonyára azért nem figyelt az útra, mert az előzés közben olvasta az élő közvetítéséhez fűzött kommentárt.

Az ütközés nyomán a kisbusz annyira összepréselődött, hogy a kiérkező tűzoltók csak a hátulján keresztül tudták megbontani feszítővágókkal a jármű karosszériáját, hogy ki tudják emelni az utasok holttestét. 

FRISSÍTÉS: A román sajtó információi szerint a sofőrt Petre Kalaunak hívják, dicsőszentmártoni, két gyermek apja. A mikrobusszal nyolc személyt szállított haza Olaszországból a Maros megyei Mikefalvára.








EZT OLVASTA MÁR?

X